A régi néphit Erdélyt tartja a tündérek lakhelyének, ahol a
néphagyomány egyébként a mai napig számos várat régen tündérek által
lakottnak vagy általuk építettnek tart. Ezek a régi várak az aranyi, dévai,
kecskekői, firtosi, tartodi, torjai és a kolozsvári várak.
A tündérek társas viszonyban élnek, és érdekes, hogy a mondák
többnyire csak, tündérlányokról mesélnek, férfiakat csak nagyon ritkán
emlegetnek.
Az egyik legfontosabb jellemzője a magyar tündérlegendáknak az arany
szín központi szerepe - lépten-nyomon találkozunk sarkig érő aranyhajú
tündérekkel aranyos ruhában. A tündérek "Arany Boldoghonban" élnek és arany oroszlán áll őrt a palota kapujában, ahol minden aranyból van. Az Aranyka, mint tündérnév is meglehetősen gyakori.

Mindez valószínűleg az idillszerű életkörülményeket hivatott szimbolizálni.
Az Arany Boldoghonba a réz, ezüst és arany erdőkön át vezet az út, ahol a fákon ragyogó csillagok teremnek, ezüst források folynak, és ahol a varjúkárogás is rigódal. A palota ablakaira madarak repülnek és énekükre a tündérek táncra kelnek. A tündérgyermekeknek ajkára az égből csöpög a tej és bölcsőjük hóból, és napsugárból van. Ha könnyeznek, szemükből gyöngy hull, és ha mosolyognak, ajkaikról rózsák.
Másik szembetűnő jellemzője a magyar tündérmeséknek a hetes szám fontossága. Legnyilvánvalóbb erre utaló jel, hogy tündérhon hetedhét országon, hét tengeren, vagy hét világon is túl található - ez az "útleírás" mondhatni rendszeres a magyar tündérmítoszokban. Néhány más hasonló kifejezés még a”hét mély völgy" és az "égig nyúló hét hegylánc".

Tündérországba mindazonáltal csak nagyon ritkán juthat el halandó, ehhez a
tündérek kegyeltjének, választottjának kell lenni, és akkor is csak kemény
próbák kiállása és megingathatatlan hűség tanúságtétele után juthat el
hozzájuk. Aki hűtlenséget mutatott, varázslattal visszaküldték, és gyakorta sanyarú pásztoréletmódra ébredt fel az ilyen, soha nem tudván, hogy került ki tündérhonból.

A monda viszont azt tartja, hogy régen a tündérek éjjelente, rendszeresen átjártak a mi világunkba Csallóközben, mikor annak még nem ez volt a neve, hanem Macskarév. Egy öreg fűzfa alatt terítették meg asztalukat, és bárki csatlakozhatott hozzájuk, és annyit szedhetett, amennyit akart és miután fölállt, a tündérek sarujából aranypor hullott a nyomába.
Miután egy gazember egyszer hálátlanul viselkedett a tündérekkel, azok nem
jöttek többet. Amíg a tündérek erre a helyre jártak, annyira szép volt,
hogy "aranykert"-nek hívták, de miután eltűntek, Csallóköz lett a neve.

 Más legendák szerint a hajdani erdélyi tündérvárakban időközönként a mai napig megjelennek néha a tündérek, akik az adott várban laktak.
Így a Mezőbánt melletti Pogányvárban kilencévente megjelenik két
tündér, a Déva várában lakott tündér pedig hétévente tér vissza.

"Föllégiből nézé garaboncás Hábor a két párt
Hadseregét, s mélyen sebezé többsége az ellen
Tábornak. Bizonyos vala veszte a házi adónak.
Ezt megelőzendő, nem láta egyéb szabadító
Módot, mint legelőbb Armídát és vele minden
Éji boszorkányit megrontani teljes erővel.
E célból hivatá Karakányt, a nagyfülü tátost,
És ily utasítást ada e hű szolgai lénynek:

/Arany János/

"Menj Karakány, hívem, gyűjtsd össze a tátosi népet:
Három perc mielőtt kezdetlen voltba merülne,
Itt legyenek mind, mind. Te pedig, jó régi cselédem,
Fogd be a déli szelet felhő-szekeredbe: keresd föl
A bűvös Armídát és mondjad néki nevemmel:
Büszke boszorka, gonosz csábszelleme a maradásnak,
Engem uram küldött, a hatalmas föllegi Hábor,
S ezt izené tőlem: ma, midőn eltűnnek a földről
Árny és fény, s kiterül bakacsinja sötéten az éjnek,
Majd, ha sírok közöl reszketve kibúvik a félénk
Éji lidérc s elkezd táncolni a légi zenéhez,
Majd mikor a föld rejtekiben régóta penészlő
Kincsek fölhányják lángnyelveiket, jelül adván
A föld népének, hol kelljen fekete macskát
Ölni le áldozatul, hol kezdeni éjjeli ásást:
Akkor várja hadam sokaságát, légi csatában
Víni velünk ádáz viadalt életre-halálra."